Molnár T. Eszter
Irodalmi kocsmázás Molnár T. Eszter íróval, aki nem mellesleg biológus, immunológiából doktorált. 2014 óta publikál verseket, novellákat, regényeket, ifjúsági és gyermekeknek szóló meséket, Első ifjúsági regénye, a Stand-up! (2016) bekerült a Margó-díj TOP 3 válogatásába, majd a Merítés-díj zsűrije az év legjobb ifjúsági kötetének minősítette. Legutóbbi alkotásai a Hidegkút című regénye, (2022), és a Szafari az Ábránd-lakótelepen (2022) című, nagyon mai meséje.
Moderátor: Nyáry Luca
Író, slammer, egy ideje modellkedik is. Rendszeresen publikál a WMN-en és más magazinokban, gyermekkönyveket és Emily Dickinson-verseket fordít, dalszövegeket ír, ifjúsági sorozatokat fejleszt és műsort vezet, egyetemen pedig televíziós műsorkészítőnek tanul. Kifejezetten keresi a komoly, érzékeny témákat is: a depresszióról szóló első regénye, a Vigyázat, törékeny! – 2019-ben jelent meg
NOVEMBER 30. | Fogas-Instant
Meghívott író: Molnár T. Eszter
Moderátor: Nyáry Luca
Esemény kezdete: 19:00 óra
Maximális létszám: 40 fő
Az eseményen való részvétel Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásának köszönhetően ingyenes, ugyanakkor a korlátozott férőhely miatt regisztrációhoz kötött. Név és létszám megadásával a regisztrációkat az alábbi email címen fogadjuk:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
FB esemény linkje: LINK