Kemeny

Kemény Zsófi  költő, író, forgatókönyvíró, slammer és Sophie Hard néven rapper. Újlipótvárosban nőtt fel, édesapja Kemény István költő, édesanyja Szirmay Ágnes dramaturg. Pszichológia alapszakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, utána szabadbölcsészetet hallgatott. 2020-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmdramaturg szakán diplomázott. 2012 óta lép fel rendszeresen Slam Poetry szövegeivel. Különféle versenyeken számos helyezést ért el. Tagja a Szépírók Társaságának és a József Attila Körnek. Eddig egy verseskötete, és 4 regénye jelent meg.

Moderátor: Nyáry Luca

Író, slammer, egy ideje modellkedik is.  Rendszeresen publikál a WMN-en és más magazinokban, gyermekkönyveket és Emily Dickinson-verseket fordít, dalszövegeket ír, ifjúsági sorozatokat fejleszt és műsort vezet, egyetemen pedig televíziós műsorkészítőnek tanul. Kifejezetten keresi a komoly, érzékeny témákat is: a depresszióról szóló első regénye, a Vigyázat, törékeny! – 2019-ben jelent meg.

DECEMBER 6. | Központ

Meghívott író: Kemény Zsófi
Moderátor: Nyáry Luca

Esemény kezdete: 18:00 óra
Maximális létszám: 40 fő

Az eseményen való részvétel Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásának köszönhetően ingyenes, ugyanakkor a korlátozott férőhely miatt regisztrációhoz kötött.

FB esemény linkje: LINK

Hol van a Központ?

Programok a Központ-ban