Varrp

Varró Dániel fiatal költőgeneráció kiemelkedő alakja, akiért szerteágazó alkotótevékenysége és egyedi humora miatt a kritika és a közönség egyszerre rajong. A formának és a paródiának egyaránt mestere; számos műfajban megmutatta már a tehetségét a hazai közönség előtt: versek, gyermekversek, színdarabok, valamint műfordítások fűződnek a nevéhez. Munkássága utánozhatatlan stílust, frissességet és modernitást hozott a XXI. század magyar irodalmába. Önálló kötetei közül az első, a Bögre Azúrt 1999-ben adták ki, a Túl a Maszat-hegyen c. verses meseregénye 2003-ban került az olvasóközönség elé, míg a Szívdesszert 2007-ben. Gyermekének születése ihlette a negyedik, Akinek a lába hatos – korszerű mondókák kisbabáknak c. kötetét és folytatását, az Akinek a foga kijött - Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak címűt 2011-ben. 2016-ban jelentkezett újra önálló felnőtteknek szóló verseskötettel, Mi lett hova? címmel. 2018 tavaszán jelent meg az Aki szépen butáskodik c. különleges apanaplója, és A szomjas troll, egy skandináv és kelta alapokon nyugvó verses mesefüzér.

1999 óta a József Attila Kör (JAK), 2005 óta a Szépírók Társasága, 2008 óta pedig a MAOE tagja.

Moderátor: Czinki Ferenc író, szerkesztő, kritikus, programszervező. Írásai a Magyar Narancsban, az Élet és Irodalomban, a Kalligramban, a Hévízben, az Irodalmi Szemlében, a 2000-ben, és más folyóiratokban, valamint blogján jelennek meg. A József Attila Kör tagja, a Szépírók Társasága alelnöke, a Visegrádi Alap irodalmi ösztöndíjasa, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas. Egy kocsma város című kötete 2014 augusztusában jelent meg, A pozsonyi metró című kisregényét a Scolar adta ki 2017-ben.

DECEMBER 13. | Mazel Tov

Meghívott író: Varró Dániel
Moderátor: Czinki Ferenc

Esemény kezdete: 18:00 óra
Maximális létszám: 40 fő

Az eseményen való részvétel Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásának köszönhetően ingyenes, ugyanakkor a korlátozott férőhely miatt regisztrációhoz kötött. Név és létszám megadásával a regisztrációkat az alábbi email címen fogadjuk:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

FB esemény linkje: LINK

Hol van a Mazel Tov?

Programok a Mazel Tov-ban